Szvámi Ráma: Szamádhi – A Bölcsesség legfelsőbb szintje PDF

Szvámi Ráma: Szamádhi – A Bölcsesség legfelsőbb szintje PDF

Könyvajánló: Ha uralni tudjuk az elmét és annak minden megnyilvánulását, elérünk a bölcsesség legmagasztosabb fokához, a szamádhihoz. Az elme és annak minden aspektusára kiterjedő tudatosság és irányítás a megvilágosodás, más néven a szamádhi elérésnek előfeltétele. Ha az elmét hagyományos módon közelítjük meg, csupán az alapján tanulmányozhatjuk, amit mások már kifejtettek… Belelapozok

Szvámi Ráma – Szabadulás a karma kötelékéből PDF

Szvámi Ráma – Szabadulás a karma kötelékéből PDF

Könyvajánló: A kötetben olvasható nyolc tanításban Szvámí Ráma az emberre háruló leglényegesebb felelős­ségnek, önmaga megértésének távlatait mutatja meg. A karmát, vagyis a cselekvés és a létezés működését több szálból sodort kötél jelképezi, ami a szenvedés szorításában tartja és számos újjá­születésbe kényszeríti az ént. A karma kötelének szálait a cselekedetek, a… Belelapozok

Szvámi Ráma: Meditáció PDF

Szvámi Ráma: Meditáció PDF

Könyvajánló: „Két világ polgárai vagyunk, a belső és a külső világé. Ahhoz, hogy sikeresek legyünk, meg kell értenünk, miként építhetünk hidat e két világ közé. A túlzó nézőpontok sem a világ számára, sem a magunk életében nem hasznosak. Az arany középút a legjobb, azaz, ha képesek vagyunk uralkodni gondolatainkon és… Belelapozok

Szung Szán – A zen iránytűje PDF

Szung Szán – A zen iránytűje PDF

Könyvajánló: A zen sohasem beszél abszolútumokról, vagy az ellentét világról. Nem próbálja megmagyarázni az ürességet, az igazságot, vagy a teljes világot. A zen gyakorlás sohasem magyaráz meg semmit. A zen egyszerűen rámutat közvetlenül az elménkre, igazi önmagunkra, mégpedig úgy, hogy közvetlenül elérhessük a megvilágosodást, és segíthessünk minden lénynek. Így a… Belelapozok

Szőke Lajos – Az emberiség égi eredetű ABC jelrendszere PDF

Szőke Lajos – Az emberiség égi eredetű ABC jelrendszere PDF

Könyvajánló: A legendák szerint, amikor tibeti szerzetesek közös akarattal egy-egy hangot próbáltak minél hosszabb ideig életben tartani, a kolostoruk felett vibrálva világítani kezdett az „éter”, s hatalmas méreteket öltve megjelent az adott hang fényalakja. Az ilyen fényalakkal megáldott, tiszta hangzás válhat csak képessé arra, hogy érintés nélkül tonnás köveket emeljen… Belelapozok

Sogyal Rinpoche: Meditáció – Tibeti könyv életről és halálról PDF

Könyvajánló: „A meditáció elsajátítása a legnagyobb kegy, amivel ebben az életben megajándékozhatjuk önmagunkat. Ennek segítségével indulhatunk el az igaz természetünket felfedező utazásra, amelynek során megtalálhatjuk a helyes élethez és a halál küszöbének átlépéséhez szükséges rendíthetetlenséget és meggyőződést.” E válogatásban Sogyal Rinpoche, a buddhista meditáció mestere, a nagyra értékelt Tibeti könyv… Belelapozok

Székely János – Az Újszövetség teológiája PDF

Székely János – Az Újszövetség teológiája PDF

Könyvajánló: A tudományág története Márk evangéliuma A Lukácsi mű A Páli teológia Beszéd Krisztus papságáról (A zsidókhoz írt levél) Szent János evangéliuma, és a Szent János levelek Jelenések könyve Az ingyenes pdf könyv letöltési linkje: Székely János – Az Újszövetség teológiája (letöltés pdf-ben) Amennyiben a fenti link nem működik, vagy… Belelapozok

Szakjong Mipham: Hogyan tegyük szövetségesünkké az elménket? PDF

Szakjong Mipham: Hogyan tegyük szövetségesünkké az elménket? PDF

Könyvajánló: A nyargaló paripa némi odafigyeléssel bizalmas hátasállatunkká válhat. De megtörténhet-e ez az elménk nyugtalanul kóborló vadlovával is? Ez a könyv a buddhizmus évezredes tapasztalatát sűríti össze és alkalmazza a 21. századi modern ember élethelyzetére. Szakjong Miphamot különleges születési körülményei, neveltetése és képzettsége alkalmassá teszi arra, hogy a hagyományos tibeti… Belelapozok

Szabó Szilvia – Istennő vagy Te is! PDF

Szabó Szilvia – Istennő vagy Te is! PDF

Könyvajánló: Elcsíptem néhány írásmintát az Olümposzról. A görög Istennők írásának grafológiai elemzése közben érdekes hasonlóságot vettem észre a földön élő, halandó nők kézírásával. Ez alapján arra következtetésre jutottam, hogy ahány nő, annyi egyéniség, annyiféle gondolkodásmód, annyiféle hozzáállás az élethez, a férfiakhoz, de minden nő, Istennő! Most a hét görög istennő… Belelapozok

Swedenborg: Menny és pokol – A látottak és hallottak szerint Doc

Swedenborg: Menny és pokol – A látottak és hallottak szerint Doc

Könyvajánló: Swedenborg Emanuel (1688-1772) svéd tudós. Sokrétű tudományos munkálkodást folytatott (nyelvek, természettudományok, hittudományok). Munkái, tanulmányai és találmányai elismeréséül a király a Svéd Bányatanács ülnökévé nevezte ki, később a fõrendi ház tagjává emelték és a nemesi Swedenborg nevet kapta. Nagy hatást gyakorolt kora tudós társadalmára. Csodálatos tudományos előrelátásai és teóriái voltak,… Belelapozok

  • Fontos tudnivaló:

    A Gutenberg Galaxis oldal célja a magyar nyelvű, ingyenesen letölthető könyvek linkjeinek az összegyűjtése és közzététele (a keresőben fellelhető módon). Sajnos ezen linkek időről időre elérhetetlenné válnak, s nem mindig van idő és szerencse arra, hogy ezeket pótoljuk.

    Ezért ha te ismersz olyan letöltési linket, mely az elérhetetlenné vált linkeket pótolhatja, VAGY ismersz olyan letölthető könyvet, mely nem szerepel az oldalon, kérlek tudasd velünk.

    Mivel az oldal egyetlen célja az elérhető linkek közzététele, ezért művek elektronikus elérhetővé tételére semmilyen formában nem vállalkozunk (mivel a könyvek zömét mi magunk sem töltöttük le).

    Megértéseteket előre is köszönjük!

    Igyekszünk minden megkeresésre rövid időn belül válaszolni.