Tóth Kálmán, Freund Tamás, Rózsa Huba – Teremtés a tudományban PDF

Tóth Kálmán, Freund Tamás, Rózsa Huba – Teremtés a tudományban PDF

Könyvajánló: A bibliai üzenet: „Vonjátok uralmatok alá a földet”, sajátos jelentőséggel bír napjainkban. Ezzel összefüggésben fontos hangsúlyoznunk, amit a természet totális kizsákmányolására szövetkezett emberek egyáltalán nem akarnak tudomásul venni, hogy a teremtett világ nem tulajdona az embernek, az ember csak gondozója és művelője annak. A konzum szemlélet uralta társadalmunkban nagy… Belelapozok

Tony Lane: A keresztyén gondolkodás rövid története PDF

Tony Lane: A keresztyén gondolkodás rövid története PDF

Könyvajánló: Történelmi ismeretek híján az ember olyan, mint akinek kihagy az emlékezete, és nem értheti meg a jelent – figyelmeztet a szerző, és tanítványainak írt könyvével igyekszik is megóvni olvasóit ettől a veszélytől. Ökumenikus szemléletű, több hagyományt is magában foglaló műve végigkalauzol a keresztyén gondolkodás történetén a kezdetektől napjainkig. Bemutatja… Belelapozok

Tokaji Zsolt – Zen bölcsességek, történetek PDF

Tokaji Zsolt – Zen bölcsességek, történetek PDF

Könyvajánló: A kötet a japánul Zen, kínaiul Csan néven ismert buddhista irányzat legismertebb történeteiből kínál ízelítőt. A Zen történetekben, anekdotákban, dialógusokban olvasható, a nyugati logikától homlokegyenest eltérő vitatkozási, érvelési technikák a számunkra megszokott eszközöknél sokkal radikálisabban fürkészik a lét alapigazságait. A Zen mesterek meghökkentő, sok esetben megdöbbentő reakciói mind-mind azt… Belelapozok

Todd Burpo, Lynn Vincent: Igazából mennyország PDF

Todd Burpo, Lynn Vincent: Igazából mennyország PDF

Könyvajánló: Az Igazából mennyország az elmúlt évek egyik legnagyobb könyvsikere, 2010 novembere óta vezeti az amerikai sikerlistákat. Nemcsak azért, mert egy tüneményesen megírt történet, hanem mert Colton Burpo, a klinikai halálon átesett kisfiú esete a szkeptikusokat is elbizonytalanította, a viták megtöltötték a sajtót, hírtelevíziók is foglalkoztak vele. Egy négyéves kisfiúnak… Belelapozok

Upanisadok PDF

Könyvajánló: A hindu filozófiai irodalom legismertebb és legfontosabb alkotásait tartja kezében a Kedves Olvasó. Tegyük hozzá rögtön: mikor a hindu filozófiát említjük, nem a szó modern értelmében vett bölcseletet értjük alatta, hanem szellemi utat és belső megtapasztalást. Mert India bölcsességének a kezdetek óta ez volt a magja, és ez is… Belelapozok

Tomek Lehnert – Szélhámos szerzetesek PDF

Tomek Lehnert – Szélhámos szerzetesek PDF

Könyvajánló: Egyes tibeti buddhista vallási vezetők utalásokat hagynak hátra halálukkor arra vonatkozólag, hogy hol születnek majd újra. Így már következő életük hajnalán fellelhetők, és felkészíthetők feladataik ellátására. Amikor a 16. Karmapa – a karma kagyü vonal vezetője – 1981-ben meghalt, hamar megkezdődött a következő inkarnáció utáni kutatás. A könyv egy… Belelapozok

Tom Kenyon – Judi Sion – Mária Magdolna üzenetei PDF

Tom Kenyon – Judi Sion – Mária Magdolna üzenetei PDF

Könyvajánló: Ki volt valójában Mária Magdolna, szent vagy prostituált? A keresztény egyház szentje, az apostolok apostola, Jézus feltámadásának hírvivője? Vagy a férfias erkölcsöt romba döntő szajha, akire az egyház évszázadokon átívelő nőgyűlöletét alapozta? A Megváltó kedvese, aki Jézus lányának, Sárának életet adva Szent Grálként vitte tovább a szent vérvonalat? A… Belelapozok

Ti-Tonisza láma – Kőszikla PDF

Ti-Tonisza láma – Kőszikla PDF

Könyvajánló: Tibeti regény a lélek nagyságáról, az élet halhatatlanságáról, a tan felismeréséről Ázsia hegyei között valahol mélyen Tibetben. Egy tibeti láma visszaemlékezése a reinkarnáció útvesztőibe, hogy milyen utakat jár végig az, aki a halhatatlan lélek tökéletességére törekszik, és ezen belül hogyan épül fel az emberek viszonyrendszere rokoni fokon, családi vagy… Belelapozok

The Nisargadatta Gita magyarul PDF

The Nisargadatta Gita magyarul PDF

Könyvajánló: 1. A ’vagyok’ jelent meg először, az örökké jelenlévő, örökké elérhető, utasíts el minden gondolatot, kivéve a ’vagyok’-ot, maradj ott. A ’vagyok’ megértése, ’létezés’-ed érzése, vagy csupán ’jelenlét’-ed rendkívül fontos, mivel rajta múlik a teljes kimenetele a tanításnak. Először is, tudatában vagy egyáltalán ’létezésed’-nek, vagyis a ténynek, hogy ’vagy’? Muszáj ’lenned’,… Belelapozok

Thaddeus Golas: A lusta ember útikalauza a megvilágosodáshoz PDF

Thaddeus Golas: A lusta ember útikalauza a megvilágosodáshoz PDF

Könyvajánló: A lusta ember útikalauza kultikus mű, immár fél évszázada. A legendás 60-as években született: az emberiség talán eddig legnagyobb spirituális ébredéshullámának gazdag szellemi közegében. Thaddeus Golas élvezetes, laza, szabad stílusa és humorérzéke miatt sokkal inkább hasonlít a New Age alapérzéséhez, mint a szigorú, többnyire humortalan európai ezoterikához. A lusta… Belelapozok

  • Fontos tudnivaló:

    A Gutenberg Galaxis oldal célja a magyar nyelvű, ingyenesen letölthető könyvek linkjeinek az összegyűjtése és közzététele (a keresőben fellelhető módon). Sajnos ezen linkek időről időre elérhetetlenné válnak, s nem mindig van idő és szerencse arra, hogy ezeket pótoljuk.

    Ezért ha te ismersz olyan letöltési linket, mely az elérhetetlenné vált linkeket pótolhatja, VAGY ismersz olyan letölthető könyvet, mely nem szerepel az oldalon, kérlek tudasd velünk.

    Mivel az oldal egyetlen célja az elérhető linkek közzététele, ezért művek elektronikus elérhetővé tételére semmilyen formában nem vállalkozunk (mivel a könyvek zömét mi magunk sem töltöttük le).

    Megértéseteket előre is köszönjük!

    Igyekszünk minden megkeresésre rövid időn belül válaszolni.