Todd Burpo, Lynn Vincent: Igazából mennyország PDF

↓↓↓ A letöltési link a könyvajánló után található ↓↓↓

 

 

Könyvajánló:

Az Igazából mennyország az elmúlt évek egyik legnagyobb könyvsikere, 2010 novembere óta vezeti az amerikai sikerlistákat.

Nemcsak azért, mert egy tüneményesen megírt történet, hanem mert Colton Burpo, a klinikai halálon átesett kisfiú esete a szkeptikusokat is elbizonytalanította, a viták megtöltötték a sajtót, hírtelevíziók is foglalkoztak vele.

Egy négyéves kisfiúnak műtét közben leállt a szíve, de az orvosoknak sikerült újraéleszteniük. Amikor magához tért, csupa olyasmiről kezdett mesélni, amiről valójában nem is tudhatott.

A mennyországban járt, és arról beszélt, hogy lenézett az orvosra, aki operálta, és látta a várószobában imádkozó apját is. A családja nem tudta, mit gondoljon, de a kisfiú megdönthetetlennek látszó bizonyítékokkal állt elő.

Elárulta, hogy találkozott meg sem született nővérével, akiről senki sem tett említést neki. Találkozott dédapjával, aki születése előtt harminc évvel halt meg, a beszélgetéseikből pedig olyan részletek derültek ki, amelyekről senkitől sem tudhatott.

Colton leírja a lovat, amit csak Jézus tud megülni, mesél arról, milyen igazán nagy Isten és a trónusa, és hogy a Szentlélek hogyan bocsát le fentről erőt, hogy segítsen rajtunk.

A történet, amelyet édesapja mond el, de gyakran Colton saját szavaival, megindítóan egyszerű üzenetet hordoz arról, hogy a mennyország valóban létezik. És arról, hogy az embereknek fel kell készülniük a végső összecsapásra.

Az ingyenes pdf könyv letöltési linkje:

 

 

Todd Burpo – Igazából mennyország (letöltés pdf-ben)

Amennyiben a fenti link nem működik, vagy a keresett könyvet nem találja, kérjük, jelezze felénk az Olvasószolgálaton keresztül!

A támogatást előre is köszönjük minden felhasználó nevében.


Oszd meg azzal az ismerősöddel, akinek ez a könyv hasznos lehet!

A könyv témakörei: Kereszténység Halál és gyász Természetfeletti jelenségek

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • Fontos tudnivaló:

    A Gutenberg Galaxis oldal célja a magyar nyelvű, ingyenesen letölthető könyvek linkjeinek az összegyűjtése és közzététele (a keresőben fellelhető módon). Sajnos ezen linkek időről időre elérhetetlenné válnak, s nem mindig van idő és szerencse arra, hogy ezeket pótoljuk.

    Ezért ha te ismersz olyan letöltési linket, mely az elérhetetlenné vált linkeket pótolhatja, VAGY ismersz olyan letölthető könyvet, mely nem szerepel az oldalon, kérlek tudasd velünk.

    Mivel az oldal egyetlen célja az elérhető linkek közzététele, ezért művek elektronikus elérhetővé tételére semmilyen formában nem vállalkozunk (mivel a könyvek zömét mi magunk sem töltöttük le).

    Megértéseteket előre is köszönjük!

    Igyekszünk minden megkeresésre rövid időn belül válaszolni.