Lynn Picknett – Lucifer titkos története PDF

↓↓↓ A letöltési link a könyvajánló után található ↓↓↓

 

 

Könyvajánló:

A Leonardo által használt luciferi szimbólumok titkainak feltárása – az igazi Da Vinci-kód. Lynn Picknett ebben a feltáró erejű, egy régi vallásról írt új könyvében kifejti, hogy a Lucifer név szó szerint azt jelenti: „a fényhozó”, és hogy az ősi luciferi kultuszok hívei szilárdan hittek az emberiség megvilágosodásában és az emberi tudás elmélyítésében.

Lucifer egykor a Hajnalcsillagot, vagyis a Vénusz bolygót és annak istennőjét személyesítette meg. A „férfi” Lucifer tehát eredetileg nőnemű volt – a szeretet, fény és az emberi melegség isteni ábrázolása. Valójában számos régi istennőt ismertek Lucifera néven – amely titulus Mária Magdolnára is kiterjedt az istennőkultusz papnőjeként és Krisztus örököseként betöltött valódi szerepében.

A korai keresztény egyház azonban kisajátította a Lucifer nevet, és annak az arkangyalnak tulajdonította, aki kiűzetett a mennyországból; a későbbiekben pedig a szó a sötétség, a gonosz, az ördög szinonimájává vált. Mindazonáltal a történelem során számos nagy gondolkodó titokban továbbra is az ősi luciferi utat követte.

Mindannyiuk közül a leghíresebb nem más, mint Leonardo da Vinci, aki rejtjeles formában beépítette munkáiba eretnek hitének szimbólumait – méghozzá oly módon, hogy csak azok láthassák, akiknek birtokában van a kulcs a megfejtésükhöz.

Az ingyenes pdf könyv letöltési linkje:

 

 

Lynn Picknett – Lucifer titkos története (letöltés pdf-ben)

Amennyiben a fenti link nem működik, vagy a keresett könyvet nem találja, kérjük, jelezze felénk az Olvasószolgálaton keresztül!

A támogatást előre is köszönjük minden felhasználó nevében.


Oszd meg azzal az ismerősöddel, akinek ez a könyv hasznos lehet!
Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük