Milian L. Andreasen – Az ószövetségi szentély és az evangélium PDF

↓↓↓ A letöltési link a könyvajánló után található ↓↓↓

 

 

Könyvajánló:

Az ószövetségi szentsátor – fennállásának mintegy másfél ezer esztendeje során – központi szerepet töltött be Izrael életében. Minden egyes jelképével a megváltás igazságairól, az eljövendő Megváltóról prédikált.

Csodálatos szemléltetése volt Isten örök szándékának, aki az elbukott emberekhez olyan közel szeretett volna jönni megbékítésük végett, amennyire csak lehetett. Amiképpen Krisztus is emberré lett, alászállt közénk, majd Emberfiaként aratott diadalt a bűn szerzője felett.

A dán származású amerikai író megragadó erejű könyvében előbb a szentélyben folyó jelképes cselekmények jelentését azonosítja, majd az ószövetségi ünnepek – így a húsvét, a pünkösd, de leginkább a nagy engesztelési nap – részletes elemzésével történeti perspektívába állítja a megváltást.

Amikor pedig a szentély elleni roppant erejű támadás részleteibe is betekintést nyerünk, még jobban megértjük az ember megváltásáért folytatott hatalmas küzdelem természetét…

Az ingyenes pdf könyv letöltési linkje:

 

 

Milian L. Andreasen – Az ószövetségi szentély és az evangélium (letöltés pdf-ben)

Amennyiben a fenti link nem működik, vagy a keresett könyvet nem találja, kérjük, jelezze felénk az Olvasószolgálaton keresztül!

A támogatást előre is köszönjük minden felhasználó nevében.


Oszd meg azzal az ismerősöddel, akinek ez a könyv hasznos lehet!

A könyv témakörei: Judaizmus és kabbala Kereszténység

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • Fontos tudnivaló:

    A Gutenberg Galaxis oldal célja a magyar nyelvű, ingyenesen letölthető könyvek linkjeinek az összegyűjtése és közzététele (a keresőben fellelhető módon). Sajnos ezen linkek időről időre elérhetetlenné válnak, s nem mindig van idő és szerencse arra, hogy ezeket pótoljuk.

    Ezért ha te ismersz olyan letöltési linket, mely az elérhetetlenné vált linkeket pótolhatja, VAGY ismersz olyan letölthető könyvet, mely nem szerepel az oldalon, kérlek tudasd velünk.

    Mivel az oldal egyetlen célja az elérhető linkek közzététele, ezért művek elektronikus elérhetővé tételére semmilyen formában nem vállalkozunk (mivel a könyvek zömét mi magunk sem töltöttük le).

    Megértéseteket előre is köszönjük!

    Igyekszünk minden megkeresésre rövid időn belül válaszolni.