Dr.Zakar András – A sumér hitvilág és a biblia PDF

↓↓↓ A letöltési link a könyvajánló után található ↓↓↓

 

 

Könyvajánló:

A könyv, amelyet az olvasó kezébe vesz – mint már a címe is sejteti -, nem mindennapi érdeklődésre tarthat számot.

Bemutatja benne a szerző, hogy miként tanúskodnak a régészeti, történeti, nyelvi, néprajzi stb. szaktudományos módszerekkel föltárt leletek és szövegek olyan korai vallási tanításokról, amelyek csak több száz, de sok esetben több, mint ezer évvel később kerültek be az ószövetségi szentírás szövegébe.

Rávilágít főként a sumér és más korai egyiptomi mágus, kanaánita stb. emlékekben föllelhető örök isteni igazságokra, amelyek a bibliai szövegben mint kinyilatkoztatott igazságok jelennek meg előttünk.

Amikor tehát az egész világ várakozásának megfelelően a II. „Vatikáni Zsinat a Kinyilatkoztatásról szóló határozatában ünnepélyesen kimondta, hogy az Ószövetség könyvei sok ideig való és tökéletlen részt is tartalmaznak”, örömmel fedezzük föl, hogy az ószövetség népét megelőző ókori emberiség – bár még tökéletlen vallási tanításaiban – már igen sok tökéletes és örök értékű isteni tanítás csírája rejtőzik.

Így tehát szükségessé vált az ószövetség népén kívül, az emberiség más csoportjainak részére adott isteni tanítások tárgyilagos vizsgálata és ismertetése is.

Ezek fölött eddig vagy elsiklott a tekintetünk, vagy nacionalista törekvések ezekről igyekeztek elterelni a figyelmünket.

Az ingyenes pdf könyv letöltési linkje:

 

 

Dr.Zakar András – A sumér hitvilág és a biblia (letöltés pdf-ben)

Amennyiben a fenti link nem működik, vagy a keresett könyvet nem találja, kérjük, jelezze felénk az Olvasószolgálaton keresztül!

A támogatást előre is köszönjük minden felhasználó nevében.


Oszd meg azzal az ismerősöddel, akinek ez a könyv hasznos lehet!
Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük