Dr. Eben Alexander, Ptolemy Tompkins: A mennyország felfedezése PDF

↓↓↓ A letöltési link a könyvajánló után található ↓↓↓

 

 

Könyvajánló:

Kik vagyunk igazából, és mi a valódi küldetésünk?

A mennyország létezik szerzője a letűnt korok bölcseivel, modern természettudósokkal és azokkal a hétköznapi emberekkel karöltve írta meg ezt a könyvet, akik a mélyen spirituális élményeik során ráébredtek, hogy a mennyország tényleg létezik, mi pedig valójában kozmikus lények vagyunk.

Amikor A mennyország létezik megjelent, néhány olvasó azt írta Dr. Eben Alexandernek, hogy szerintük a halálközeli élménye lehetetlenség. Ugyanakkor sokan írtak neki arról is, hogy a története összhangban áll a saját élményeikkel. Dr. Alexandernek ez segített rájönni, hogy ha megosztja a történetét, az sokaknak lehetővé teszi, hogy elhiggyék, amit őseink konkrétan tudtak: az életnek és az univerzumnak mélyebb jelentősége van a földi létezésünknél.

Dr. Alexander több ezer olyan emberrel találkozott és levelezett, akikre hatással volt a története. Továbbá abba is beleásta magát, hogy mit mondanak a világ nagy vallásai és filozófusai arról, hogy a lélek túléli a halált. Mélyen meglepte, hogy a múltnak ezek a hangjai milyen gyakran állnak összhangban azzal, amit a jelenkor hétköznapi szereplőitől hall.

A mennyország felfedezésében ebben a kötetben megoszt néhányat azon történetek közül, amelyeket az emberek meséltek el neki, és feltárja az összefüggéseket közöttük, és aközött, amit világunk spirituális hagyományai állítanak a lélek útjáról.

A mennyország felfedezése megmutatja, hogyan feledtük el azt, amire most végre kezdünk rájönni: hogy kik vagyunk igazából, és mi a valódi küldetésünk.

„A mennyország felfedezése” című ezen kiadványt azoknak az olvasóinknak ajánljuk, akik már ismerik a szerzőnek a 2012-ben megjelent A mennyország létezik című könyvét, amelyben a kómában átélt halálközeli élményeiről számolt be, azt állítva, hogy tudományos módszerekkel bizonyítható a mennyország létezése. (A kötet mind a mai napig rengeteg szakmai vitát gerjeszt, az orvostudomány komolyan foglalkozik Dr. Eben Alexander megállapításaival, keresve a cáfolatokat, vagy éppen a bizonyítást…)

Ez a könyv ennek a folytatása, a további bizonyítékokról, amelyet a téma világhírű szakértőjével, Ptolemy Tompkinsszal közösen írt.

Az ingyenes pdf könyv letöltési linkje:

 

 

Dr. Eben Alexander- Ptolemy Tompkins – A mennyország felfedezése (letöltés pdf-ben)

Amennyiben a fenti link nem működik, vagy a keresett könyvet nem találja, kérjük, jelezze felénk az Olvasószolgálaton keresztül!

A támogatást előre is köszönjük minden felhasználó nevében.


Oszd meg azzal az ismerősöddel, akinek ez a könyv hasznos lehet!

A könyv témakörei: Kereszténység

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • Fontos tudnivaló:

    A Gutenberg Galaxis oldal célja a magyar nyelvű, ingyenesen letölthető könyvek linkjeinek az összegyűjtése és közzététele (a keresőben fellelhető módon). Sajnos ezen linkek időről időre elérhetetlenné válnak, s nem mindig van idő és szerencse arra, hogy ezeket pótoljuk.

    Ezért ha te ismersz olyan letöltési linket, mely az elérhetetlenné vált linkeket pótolhatja, VAGY ismersz olyan letölthető könyvet, mely nem szerepel az oldalon, kérlek tudasd velünk.

    Mivel az oldal egyetlen célja az elérhető linkek közzététele, ezért művek elektronikus elérhetővé tételére semmilyen formában nem vállalkozunk (mivel a könyvek zömét mi magunk sem töltöttük le).

    Megértéseteket előre is köszönjük!

    Igyekszünk minden megkeresésre rövid időn belül válaszolni.