Lévi H. Dowling – A Vízöntő evangéliuma PDF

↓↓↓ A letöltési link a könyvajánló után található ↓↓↓

 

 

Könyvajánló:

Lévi H. Dowling - A Vízöntő evangéliuma PDF

A Vízöntő evangéliuma kétrészes mű, Jézus történetének átdolgozása.

Lévi főként a Megváltó életének azzal a két évtizedével foglalkozik, amelyről a Bibliában kevés információt találunk. Szerinte Jézus hosszabb időt töltött keleten, Indiában és Tibetben, találkozott az ott élő mesterekkel, a Krisna-hit és a buddhizmus jeles képviselőivel.

A művet az 1960-as években, a hippikorszakban fedezték fel ismét; kétségtelen, hogy címe erős hatást gyakorolt a Hair c. musicalből is ismert “Vízöntő korszak” elnevezés kialakulására, valamint a Jézus és a kereszténység iránti érdeklődés felélénkülésére.

Számos, ma már világszerte ismert lelkészt és prédikátort ez az evangélium indított el a vallás útján.

„A buddhista szerzetesek között volt egy, aki különösképpen szerette a zsidó fiút, őt Brámasznak hívták. Egy nap Jézus és Brámasz a templom kertjében sétálgatott, s a bölcs öreg ezt a kérdést intézte az ifjúhoz:

  • Mi az igazság?
  • Az igazság az egyetlen dolog, ami nem változik – felelte Jézus.
  • A világon valójában csak két dolog létezik: az igazság és a hamisság.

Az igazság az, ami valóban van, a hamisság az, ami látszólag létezik, de valójában nincs is. Az igazság minden, az igazságnak nincs oka, de mégis, mindennek ez az oka. A hamisság semmi, mégis mindenben megmutatkozik…”

Az ingyenes pdf könyv letöltési linkje:

 

 

Lévi H. Dowling – A Vízöntő evangéliuma (letöltés pdf-ben)

Amennyiben a fenti link nem működik, vagy a keresett könyvet nem találja, kérjük, jelezze felénk az Olvasószolgálaton keresztül!

A támogatást előre is köszönjük minden felhasználó nevében.


Oszd meg azzal az ismerősöddel, akinek ez a könyv hasznos lehet!
Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.