Magyar Adorján – A lelkiismeret aranytükre PDF

↓↓↓ A letöltési link a könyvajánló után található ↓↓↓

 

 

Könyvajánló:

Ismerőseim előtt többször beszéltem arról, hogy az ősmagyarok legfőbb erkölcsi törvénye a lelkiismeret volt, majd fejtegettem azt is, hogy a lelkiismeret minden másnál biztosabban és jobban vezetheti az embert az igaz úton, hacsak megszokjuk annak hangjára igazán hallgatni, illetve intő szavát soha el nem hallgattatni.

Teológusok vagy teologizálók és filozofálók részéről ez ellen nekem több megjegyzést tettek, amelyekre könnyen tudtam válaszolni. Ezeket elismerték, el is fogadták, de el nem mulasztották azon ellenvetést is megtenni, hogy mindez igen szép dolog, de honnan veszem, honnan tudom, hogy a magyar ősvallásnak ez lett volna az erkölcsi alapja, hogy éppen az ősmagyaroknál lett volna a lelkiismeretnek olyan nagy a kultusza ?

Hogy ezen mindenki által feltett és jogos kérdésre egyszer ne csak fölületesen, hanem tőlem telhetőleg alaposan és kimerítően megfeleljek, írom e „művecském”.

Mielőtt azonban a bizonyításhoz fognék, előre el akarom mondani, hogy milyen is volt őseinknek a lelkiismeretről vallott bölcselete, filozófiája.

„A LELKIISMERET ARANYTÜKRE” című ezen kiadványt azoknak az olvasóinknak ajánljuk, akiket érdekelnek ezek az adatok a magyar ősvallás erkölcstanából.

Az ingyenes pdf könyv letöltési linkje:

 

 

Magyar Adorján – A lelkiismeret aranytükre (letöltés pdf-ben)

Amennyiben a fenti link nem működik, vagy a keresett könyvet nem találja, kérjük, jelezze felénk az Olvasószolgálaton keresztül!

A támogatást előre is köszönjük minden felhasználó nevében.


Oszd meg azzal az ismerősöddel, akinek ez a könyv hasznos lehet!
Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük