Dr. Tóth Kálmán, Lenkeyné Dr. Semsey Klára – Bibliai atlasz PDF

↓↓↓ A letöltési link a könyvajánló után található ↓↓↓

 

 

Könyvajánló:

Ez a bibliai atlasz a füzetenként megjelenő egykötetes bibliai kommentár függeléke.

A kommentár példányszámát meghaladó mennyiségben nyomattuk ki és különlenyomatban is közreadjuk, egyfelől gazdaságossági okokból, másfelől azért, mert a bibliaolvasó emberek igénylik, hogy a Biblia történeteinek színhelyét földrajzilag maguk előtt láthassák és ily módon a Biblia ószövetségi és újszövetségi népének történetét könnyebben elhelyezhessék az Ókor történelmi összefüggéseiben.

A térképeket két kiváló kartográfus: Csernák Ferenc és Szőke Tassi Sándor rajzolták.

E terv kialakítása során az a szempont vezetett bennünket, hogy a mintegy kétezer évet felölelő bibliai kor – a pátriarchák korától az apostolok koráig – mindegyik időszakának színtere jól láthatóan álljon az olvasó előtt. A legelső térképen az ókori Kelet országai láthatók, majd Palesztina területe Izráel történetének különböző időszakában, végül az utolsó térkép ismét átfogó ábrázolás amely az evangélium elterjedésének színterét, a Földközi-tenger melletti országokat mutatja be.

A kartográfusok figyelembe vették a bibliai tudományok legkorszerűbb eredményeit. Nagy súlyt helyeztünk a földrajzi nevek helyesírásának kérdésére.

Arra az álláspontra helyezkedtünk, hogy az ismertebb neveket az elfogadott helyesírási szabályok szerint írjuk (Jeruzsálem, Alexandria stb.), a többi esetben az új bibliafordítás írásmódjához igazodtunk, és a helységneveket fonetikus átírással közöljük

Az ingyenes pdf könyv letöltési linkje:

 

 

Dr. Tóth Kálmán, Lenkeyné Dr. Semsey Klára – Bibliai atlasz (letöltés pdf-ben)

Amennyiben a fenti link nem működik, vagy a keresett könyvet nem találja, kérjük, jelezze felénk az Olvasószolgálaton keresztül!

A támogatást előre is köszönjük minden felhasználó nevében.


Oszd meg azzal az ismerősöddel, akinek ez a könyv hasznos lehet!

A könyv témakörei: Kereszténység

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • Fontos tudnivaló:

    A Gutenberg Galaxis oldal célja a magyar nyelvű, ingyenesen letölthető könyvek linkjeinek az összegyűjtése és közzététele (a keresőben fellelhető módon). Sajnos ezen linkek időről időre elérhetetlenné válnak, s nem mindig van idő és szerencse arra, hogy ezeket pótoljuk.

    Ezért ha te ismersz olyan letöltési linket, mely az elérhetetlenné vált linkeket pótolhatja, VAGY ismersz olyan letölthető könyvet, mely nem szerepel az oldalon, kérlek tudasd velünk.

    Mivel az oldal egyetlen célja az elérhető linkek közzététele, ezért művek elektronikus elérhetővé tételére semmilyen formában nem vállalkozunk (mivel a könyvek zömét mi magunk sem töltöttük le).

    Megértéseteket előre is köszönjük!

    Igyekszünk minden megkeresésre rövid időn belül válaszolni.