Philip Martin – Zen kiút a depresszióból PDF

↓↓↓ A letöltési link a könyvajánló után található ↓↓↓

 

 

Könyvajánló:

Ugye, mindannyian tapasztaltuk már, milyen kiegyensúlyozottak, derűsek a buddhisták? Keleten és nyugaton, szerzetesek és világiak, nők és férfiak, fiatalok és idősebbek mintha minden élethelyzetben csakis jól tudnák érezni magukat. Azt mondják, azért van ez, mert ők megtalálták a helyüket a világban.

Való igaz, hogy minden lelki bajunk abból származik, hogy szorongunk, a szorongás pedig abból, hogy eltévedtünk valahol az életünk sötét labirintusában, és nem látunk fényt, kivezető utat.

Ők pedig, a buddhizmus eszméinek követői, úgy gondolják, hogy jó útra leltek, s célhoz is érnek: előbb vagy utóbb kényelmesen elhelyezkednek a tágas és otthonos végtelenségben. Ennél jobb hely valóban nincs.

A végtelenség élménye kitágítja és megnyugtatja a szívünket. Minden terhünk lehull rólunk, s szertefoszlik az idő és a tér végtelenségében. A depressziónak többféle gyógymódja létezik, de az amerikai pszichoterapeuta szerző, Philip Martin szerint a legjobb gyógymód a buddhizmus.

Nemcsak a betegei győződhetnek meg róla évtizedek óta, de ő maga is a zen buddhizmussal gyógyította meg magát. Ám jobb mielőbb megismerkedni a zen bölcselettel, világlátással, mert akkor nem is leszünk depressziósak – állítja Martin. Hiszen a zen eszmeiség és a rá épülő életvezetési gyakorlat olyan szelíden illeszkedik az egész világhoz, hogy nemigen kerülhet vele összeütközésbe, konfliktusba.

Martin ért a buddhizmushoz és a lélektanhoz is. Ha pedig magam elé képzelem a buddhista elgondolások követőinek örökös derűjét, el kell hinnem neki, hogy a tanításokból valóban a normális élet szabályai ismerhetők meg, s ezek birtokában elkerülhető, vagy teljes sikerrel gyógyítható a depresszió.

Az ingyenes letöltés linkje:

 

 

Philip Martin – Zen kiút a depresszióból – A normális élet szabályai (letöltés pdf-ben)

Amennyiben a fenti link nem működik, vagy a keresett könyvet nem találja, kérjük, jelezze felénk az Olvasószolgálaton keresztül!

A támogatást előre is köszönjük minden felhasználó nevében.


Oszd meg azzal az ismerősöddel, akinek ez a könyv hasznos lehet!

A könyv témakörei: Pszichológia és pszichoterápia Buddhizmus

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • Fontos tudnivaló:

    A Gutenberg Galaxis oldal célja a magyar nyelvű, ingyenesen letölthető könyvek linkjeinek az összegyűjtése és közzététele (a keresőben fellelhető módon). Sajnos ezen linkek időről időre elérhetetlenné válnak, s nem mindig van idő és szerencse arra, hogy ezeket pótoljuk.

    Ezért ha te ismersz olyan letöltési linket, mely az elérhetetlenné vált linkeket pótolhatja, VAGY ismersz olyan letölthető könyvet, mely nem szerepel az oldalon, kérlek tudasd velünk.

    Mivel az oldal egyetlen célja az elérhető linkek közzététele, ezért művek elektronikus elérhetővé tételére semmilyen formában nem vállalkozunk (mivel a könyvek zömét mi magunk sem töltöttük le).

    Megértéseteket előre is köszönjük!

    Igyekszünk minden megkeresésre rövid időn belül válaszolni.