Csabai Márta (szerk.) · Erős Ferenc (szerk.) – Freud titokzatos tárgya – Pszichoanalízis és női szexualitás PDF

↓↓↓ A letöltési link a könyvajánló után található ↓↓↓

 

 

Könyvajánló:

A nőiség, a női szexualitás problémája a pszichoanalízis egyik legvitatottabb, legtöbb vihart kiváltó, legkevésbé letisztult területe. Obscur object, „titokzatos tárgy” – kötetünk Luis Bunuel nevezetes filmére utaló címe jól kifejezi azt a bizonytalanságot, olykor misztifikáltságot, amely ezen a területen uralkodik. Bár a női szexualitás természetével és lélektani értelmezésével kapcsolatos viták szinte a pszichoanalízis egész történetét végigkísérik, a modern feminizmus – és különösképpen a feminista orientációjú pszichoanalízis – volt az, amely megkísérelte végiggondolni, hogy melyek azok az előfeltevések, amelyekre Freud felépítette magával a szexualitással mint biológiai és anatómiai adottsággal, tovább a szexuális fejlődéssel, a szexualitásnak az ember lelki életében és a kultúrában játszott szerepével kapcsolatos elképzeléseit. ennek eredményeként született meg a klasszikus pszichoanalízis radikális feminista kritikája, amely magát a pszichoanalitikus diskurzust is radikálisan átalakította. Ma már valamirevaló pszichoanalitikus aligha engedhetném meg magának azt, hogy a női szexualitást – Freud szellemében – passzívnak, másodlagosnak, alapvetően egy „hiány” által meghatározottnak tekintse. Ezt nem csupán az egyenjogúsító korszellem, a mindenféle diszkriminációra érzékenyen reagáló emberi jogi szemlélet, a „politikailag helyes magatartásnak” (political correctness) az Egyesült Államokból kiinduló, és egyes elemeiben Közép- és Kelet-Európában is lassan beszivárgó követelménye diktálja így, hanem azok a tudományos tények, elméleti felismerések és terápiás tapasztalatok is, amelyek Freud eredeti, klasszikus, egyoldalúan férfi-centrikus szexualitás-elméletének érdemi cáfolatául szolgálnak.
Kötetünk tanulmányainak zöme éppen ezeket a kérdéseket járja körül, kifejtve azokat a teoretikus és gyakorlati megfontolásokat, amelyek rávilágítanak a freudi szexualitás-elmélet ellentmondásaira, korlátaira, és egyszersmind megkísérlik kiemelni a nőket abból az alárendelt helyzetből, ahová Sigmund Freud, a nagy felszabadító száműzte őket.

Az ingyenes letöltés linkje:

 

 

Csabai Márta (szerk.) · Erős Ferenc (szerk.) – Freud titokzatos tárgya – Pszichoanalízis és női szexualitás (letöltés pdf-ben)

Oszd meg azzal az ismerősöddel, akinek ez a könyv hasznos lehet!
Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük