Dr. Michael W. Fox – Kutyamasszázs PDF

↓↓↓ A letöltési link a könyvajánló után található ↓↓↓

 

 

Könyvajánló:

Akinek van négylábú társa, az biztosan meg tudja állapítani, hogy kedvence mikor boldog, beteg, ingerült, bűntudatos, féltékeny, tanakodó vagy kétségbeesett.

Így abban is egyetért velünk, ha az mondjuk, hogy az állatokra kifejezetten jótékony hatást gyakorol a szeretetteljes cirógatás, a féltő ölelés vagy egy játékos dögönyözés. Innen pedig már csak egy – pontosabban hat – lépés, hogy megtanuljuk tudatosan irányítani érintésünket, s akár gyógyító hatást is elérhessünk vele.

Ebben segít bennünket ez a kutyamasszázs-program, mely nem csupán gyógyító és egészségmegőrző hatást gyakorol az állatokra, de erősíti a gazda és kedvence között meglévő kötődést is. Dr. Michael W. Fox harminc éves tapasztalattal a háta mögött ismerteti a kutya anatómiájának, fiziológiájának és lélektanának alapjait, majd könnyen követhető utasítások.

Részletes illusztrációk és fotók segítségével vezet át bennünket arra, hogy:

  • miért jó a kutyamasszázs;
  • hogyan értsük meg és hogyan értelmezzük az állatok testbeszédét;
  • hogyan sajátítsuk el a rutinmasszázst;
  • hogyan diagnosztizáljuk masszázs segítségével a betegségeket;
  • hogyan segítsük elő masszázzsal kutyánk gyógyulását, illetve
  • hogyan őrizzük meg kutyánk egészségét.

E könyv elengedhetetlen segítséget nyújt abban, hogy hű társunk kiegyensúlyozott és boldog életet éljen!

Az ingyenes pdf könyv letöltési linkje:

 

 

Dr. Michael W. Fox – Kutyamasszázs – A gyógyító érintés (letöltés pdf-ben)

Amennyiben a fenti link nem működik, vagy a keresett könyvet nem találja, kérjük, jelezze felénk az Olvasószolgálaton keresztül!

A támogatást előre is köszönjük minden felhasználó nevében.


Oszd meg azzal az ismerősöddel, akinek ez a könyv hasznos lehet!

A könyv témakörei: Hobbi állatok

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • Fontos tudnivaló:

    A Gutenberg Galaxis oldal célja a magyar nyelvű, ingyenesen letölthető könyvek linkjeinek az összegyűjtése és közzététele (a keresőben fellelhető módon). Sajnos ezen linkek időről időre elérhetetlenné válnak, s nem mindig van idő és szerencse arra, hogy ezeket pótoljuk.

    Ezért ha te ismersz olyan letöltési linket, mely az elérhetetlenné vált linkeket pótolhatja, VAGY ismersz olyan letölthető könyvet, mely nem szerepel az oldalon, kérlek tudasd velünk.

    Mivel az oldal egyetlen célja az elérhető linkek közzététele, ezért művek elektronikus elérhetővé tételére semmilyen formában nem vállalkozunk (mivel a könyvek zömét mi magunk sem töltöttük le).

    Megértéseteket előre is köszönjük!

    Igyekszünk minden megkeresésre rövid időn belül válaszolni.