Herbert Simon – Az ésszerűség szerepe az emberi életben PDF

↓↓↓ A letöltési link a könyvajánló után található ↓↓↓

 

 

Könyvajánló:

Az emberi ésszerűség természete – működése, hatásai és következményei – áll érdeklődésem középpontjában az elmúlt közel ötven évben.

Amikor meghívtak, hogy tartsam meg a Harry Camp-előadás-sorozatot a Stanford egyetemen, azon gondolkodtam, vajon tudok-e még újat mondani a témában. És ha még akad is ilyen terület, nem térképezték-e fel teljes mértékben olyan, a Stanfordon tanító barátaim, mint Kenneth Arrow, James March és Amos Tversky – hogy csak néhányat említsek azok közül, akik ennek a területnek egyik vagy másik részével foglalkoznak.

Félretéve ezt az aggodalmat (bár jogosságát nem feledve), elhatároztam, hogy a lehetőséget arra fogom felhasználni, hogy néhány olyan, kevésbé ismert kérdést tárgyaljak, amelyek számomra fontosnak és érdekesnek tűntek, de korábban nem nagyon foglalkoztam velük.

Különösen három téma érdekelt: az ésszerűségnek az intuícióhoz és az érzelmekhez való viszonya, az ésszerű alkalmazkodás és az evolúció közötti megfeleltethetőség és a korlátozott racionalitás hatásai a társadalmi és politikai intézmények működésére.

A következő fejezetben ezekkel a témákkal foglalkozom a korlátozott racionalitás általános nézőpontjából. Hálával tartozom a Stanford egyetemnek azért, hogy lehetőségem volt megírni ezeket a sorokat, és azért a vendéglátásért és ösztönzésért is, amelyben mindig részem van, ahányszor csak a Stanfordra látogatok. Hálás vagyok Donald T. Campbellnek, Richard C. Lewontinnak és Edward O. Wilsonnak, akik a második fejezet első változatához nagyon értékes megjegyzéseket fűztek, bár ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy a végleges változat minden gondolatával egyetértenek.

Hálásan köszönöm a segítséget nekik is, sok barátomnak is, akik segítettek, hogy alaposan megismerjem az evolúciós elméletet és egyéb, e tanulmányban szóba kerülő témákat. H. A. S.

Az ingyenes pdf könyv letöltési linkje:

 

 

Herbert Simon – Az ésszerűség szerepe az emberi életben (letöltés pdf-ben)

Amennyiben a fenti link nem működik, vagy a keresett könyvet nem találja, kérjük, jelezze felénk az Olvasószolgálaton keresztül!

A támogatást előre is köszönjük minden felhasználó nevében.


Oszd meg azzal az ismerősöddel, akinek ez a könyv hasznos lehet!
Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük