Grace Cooke- Megvilágosodottak PDF

Grace Cooke- Megvilágosodottak PDF

Könyvajánló: A legendás angol médium, Grace Cooke, megdöbbentő részletességgel számol be két előző életének emlékeiről. És nem akármilyen életekről van szó! Minden fizikai és lelki erőt igénybe vevő próbatételek, és titkos beavatási szertartások szegélyezik a fény felé törekvő egykori tanítvány útját. A történet hátterében megismerkedhetünk a tízezer évvel ezelőtti maja… Belelapozok

Hamvas Béla: A száz könyv PDF

Hamvas Béla: A száz könyv PDF

Könyvajánló: A feladat száz könyvet megmenteni. Most mindegy, hogy az ostromlott városból, vagy az ostromlott világból. Olyan száz könyvet, amelyből, ha minden más könyv elveszne, az emberiség irodalmának vonalát nagyjából helyre lehetne állitani… Csuang-ce Csuang-ce az a sajátságos emberfajta, mint Szókratész, Pál apostol és Nietzsche -, azt mondják róluk, hogy… Belelapozok

Hamvas Béla – Szarepta PDF

Hamvas Béla – Szarepta PDF

Könyvajánló: „Később – szólt mesterem több mint tizenhat évvel ezelőtt – egyszer majd reá is sor kerül. Álmommal kapcsolatban Dürer metszetéről, a Ritter, Tod und Teufelről beszélgettünk, az élet arca halál, a halálé élet, mint Hérakleitosz mondja – athanatoi thnétoi, thnétoi athanatoi. Az ördög belső lénye angyal, az angyalé ördög…. Belelapozok

Hamvas Béla: A Vízöntő és Héloise és Abélard PDF

Hamvas Béla: A Vízöntő és Héloise és Abélard PDF

Könyvajánló: A Vízöntő „Most lépünk át a következő képbe, a Vízöntőbe. Tökéletesen új élet következik, miután a régi lezárult. Az egész Földet és emberiséget alapjában megrázó események megjelenése. Az apokalipszis egy neme. Hogy a Halak-korszak milyen volt, azt tudjuk. Kétezer év története beszél róla. Hogy a Vízöntő milyen lesz, azt… Belelapozok

Hamvas Béla – Eksztázis PDF

Hamvas Béla – Eksztázis PDF

Könyvajánló: A tao, az alkímia és az eksztázistechnika a brahmani beavatás egyik lépcsője. Brahman a szellemi kaszt tagja. Ahhoz, hogy valaki brahman legyen, mint Indiában mondják, másodszor kell születnie, vagyis azt a bizonyos emberi élet lényegét megváltoztató összpontosított műveletet végre kell hajtania, és autentikus emberré kell lennie. Szellemnek nem nevezhető… Belelapozok

Halzer Györgyi – A szabadság dimenziói PDF

Halzer Györgyi – A szabadság dimenziói PDF

Könyvajánló: Ebben a könyvben megtalálja 64 energetizáló és harmonizáló mandala mintáját, szimbólumainak közérthető magyarázataival és a készítéshez szükséges technikai leírásokkal. Felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt használható könyv, érdekes, izgalmas kalandot kínál a mandalák világában. A mandala forma, a benne lévő szabályos geometriai felosztás és a ritmikus ismétlődések folytán képes az élőlények… Belelapozok

Hajo Banzhaf – A négy elem az asztrológia és a tarot tükrében PDF

Hajo Banzhaf – A négy elem az asztrológia és a tarot tükrében PDF

Könyvajánló: „E könyv olvasásához nem szükséges semmiféle alkímiai vagy asztrológiai ismeret, és azt sem várja el az olvasótól, hogy elfogadja az asztrológiai világnézetet. Az elemek típusai így is érthetőek, és megfigyelhetők az életben. Az asztrológia és a tarot azonban világosan megmutatja, hogyan jött a négy elem az égből a földre,… Belelapozok

Goldeneye – Dekódolt Biblia – Idegen lények és a Szentírás PDF

Goldeneye – Dekódolt Biblia – Idegen lények és a Szentírás PDF

Könyvajánló: Kicsodák a hüllőemberek? Kik a reptiliánok? Olyan földönkívüli entitások akik embernek tűnnek, itt élnek közöttünk, hol hétköznapi, hol felelősségteljes beosztásokban tevékenykednek. Ez hihetetlen? Lehetséges… mégis egyre nagyobb teret hódít a világban ez a nézet, melynek hívei hátborzongató bizonyítékokkal tudnak szolgálni az első hallásra tudományos fantasztikumnak tűnő elméletük bizonyítására. Ez… Belelapozok

H. E. Douval – Mágia és asztrológia PDF

H. E. Douval – Mágia és asztrológia PDF

Könyvajánló: A „Gyakorlati Mágia Könyvei”-nek ez a VIII. kötete különösen szívügyünk, mert arra szolgál, hogy segítse az érdeklődőt abban, hogyan tud egyre jobban megszabadulni egy „vakon tomboló” lét esetlegességeitől, felkészítve őt, hogy mesterfokon tudja kezelni azokat az erőket, amelyek saját sorsa urává tehetik. A „Mágia és asztrológia” című kötet –… Belelapozok

Glenda Green: Jézus szól – végtelen szeretet PDF

Glenda Green: Jézus szól – végtelen szeretet PDF

Könyvajánló: Glenda Green jó ideje elismert művészként és kiállítóként tevékenykedett az Egyesült Államokban, amikor Jézus megjelent neki csodákban egyáltalán nem szűkölködő események közepette, hogy megfesthesse portréját. Sem művészi, sem egyetemi oktatói pályafutása nem készítették fel arra a fordulópontra, ami előtt élete állt. Jézus beszélt – ő jegyzetelt, mindeközben festménye meghódította… Belelapozok

  • Fontos tudnivaló:

    A Gutenberg Galaxis oldal célja a magyar nyelvű, ingyenesen letölthető könyvek linkjeinek az összegyűjtése és közzététele (a keresőben fellelhető módon). Sajnos ezen linkek időről időre elérhetetlenné válnak, s nem mindig van idő és szerencse arra, hogy ezeket pótoljuk.

    Ezért ha te ismersz olyan letöltési linket, mely az elérhetetlenné vált linkeket pótolhatja, VAGY ismersz olyan letölthető könyvet, mely nem szerepel az oldalon, kérlek tudasd velünk.

    Mivel az oldal egyetlen célja az elérhető linkek közzététele, ezért művek elektronikus elérhetővé tételére semmilyen formában nem vállalkozunk (mivel a könyvek zömét mi magunk sem töltöttük le).

    Megértéseteket előre is köszönjük!

    Igyekszünk minden megkeresésre rövid időn belül válaszolni.