Marcus Augustin: Természetgyógyászat kézikönyve PDF

↓↓↓ A letöltési link a könyvajánló után található ↓↓↓

 

 

Könyvajánló:


A német – természetgyógyászatban is jelesen működő – orvos szakemberek írták ezt az összefoglaló, vezérfonal jellegű könyvet.

„Célunk, hogy segítsük azon orvoskollégák tevékenységét, akik a „nyugati orvoslás” eszközei mellett természetes gyógymódokat is kívánnak megismerni, alkalmazni, – és tájékoztassuk az érdeklődő laikus olvasókat is a természetes eljárások, terápiás beavatkozások széles köréről.

Az első kötetben találja az olvasó az általánosabb fogalmak, terápiák rövid leírását, és a különböző diagnosztikai módszereket.

A második kötetben szerepel az adott természetgyógyászati ág gyakorlatának részletes leírása, sok hasznos tudnivaló a gyógynövényekről, a homeopátia nagy összefoglaló táblázata, valamint néhány speciális magyar vonatkozás.

Reméljük, hogy haszonnal forgatja majd mindkét kötetet:
– az orvostanhallgató, aki szeretné megismerni a komplementer orvoslást,
– a gyakorló orvos, aki már ismeri és alkalmazza egy-egy ágát, de összefoglaló művet magyar nyelven még nem olvasott,
– az orvos, aki szimpatizál a természetgyógyászattal, de még nem ismeri minden ágát, hogy kedvére választhasson belőle olyat, amit majd mélyebben elsajátíthat,
– a természetgyógyász, aki felkészüléséhez, vizsgájához használhatja,
– és végül, de nem utolsósorban a laikus olvasó, aki minden ágról részletes, betekintő ismeretet kap a kezéhez, ezzel is megkönnyítve választását, természetgyógyászhoz fordulását.”

Az ingyenes pdf könyv letöltési linkje:

 

 

Marcus Augustin: Természetgyógyászat kézikönyve (letöltés pdf-ben)

Amennyiben a fenti link nem működik, vagy a keresett könyvet nem találja, kérjük, jelezze felénk az Olvasószolgálaton keresztül!

A támogatást előre is köszönjük minden felhasználó nevében.


Oszd meg azzal az ismerősöddel, akinek ez a könyv hasznos lehet!
Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük