Sylvie Simon – Indigók PDF

↓↓↓ A letöltési link a könyvajánló után található ↓↓↓

 

 

Könyvajánló:

A gyerekek már nem azok, akik korábban voltak… “Elszakadva szellemi gyökereinktől, elmerülve a vegyi és elektromágneses szennyezésben, egy adatszerző és megfigyelő hálózat szálai közé gabalyodva” teljességgel híján vagyunk a szabad, őszinte és bátor élethez szükséges tudnivalóknak.

Sylvie Simon alámerít bennünket – a látnokok által aurájuk színe alapján “indigó” gyerekeknek nevezett – a harmadik évezred gyermekeinek világába. E gyerekek arra késztetnek bennünket, hogy teljesen újraértelmezzük gondolat és értékrendszerünket, ismét a kezdőkör közepére kell állnunk. Hallgassuk őket! A csillagokkal társalognak, kapcsolatban állva mindazzal, ami mindannyiunkban a legdrágább.

Magukat “a jövő megtestesülésének” tartják “egy még a múltjában élő bolygón”. Az anyagi javak nem érdeklik őket, a létért való küzdelem versenye sem. Felforgatják a világot, hiszen a jövő nagyszerű emberiségének képét vetítik elénk.

Bátorságot öntenek belénk, hogy továbbra is hinni tudjuk: nem csupán anyagmolekulák vagyunk, s az isteni jelleg nem a szürkeállomány kiválasztódásában rejlik. Vajon szívünk mélyén, létezik-e még a bennünk szunnyadó gyermek, kinek hangja a mában, félelmeink és kötöttségeink által letompítva alig hallható? Lehetséges, hogy valaha réges-rég valamennyien ártatlanságban és a létezés egyszerű boldogságában sütkérező lelki lények voltunk. Minden esetre az Indigók ezt állítják.

Az ingyenes pdf könyv letöltési linkje:

 

 

Sylvie Simon – Indigók – A jövő gyermekei a múlt világában (letöltés pdf-ben)

Amennyiben a fenti link nem működik, vagy a keresett könyvet nem találja, kérjük, jelezze felénk az Olvasószolgálaton keresztül!

A támogatást előre is köszönjük minden felhasználó nevében.


Oszd meg azzal az ismerősöddel, akinek ez a könyv hasznos lehet!
Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük