Kathy Nike – Merre megyünk ? Segíts magadon! PDF

↓↓↓ A letöltési link a könyvajánló után található ↓↓↓

 

 

Könyvajánló:

Ez a könyv önismeretünk feltárásának titkain keresztül próbál
magyarázatot adni és megoldást találni arra, hogy miként érhető el
az öngyógyítás képessége. Segítséget nyújt ahhoz, hogy elinduljunk az
önmegismerés útján, teremtsük meg a belső harmóniánkat, hallgassunk
megérzéseinkre, járjunk nyitott szemmel.

Az önismeret nem kis kihívás, hiszen életünk folyamán rengeteg
megpróbáltatást kell elviselnünk és leckét megtanulnunk.

Mindnyájunknak arra kell törekednie, hogy megőrizzük egészségünket, megelőzzük betegségeinket.

A betegségek leküzdhetők megfelelő élet- és étrenddel, mindennapos feladattal és céllal.

Ételeinkből nyerjük a szervezetünk működéséhez szükséges energiákat, ezért fontos, hogy fokozott gondot fordítsunk étkezésünkre.

A mű nem tudományos igényességgel készült, inkább az egészség megőrzését a tapasztalat és a logika összefüggésében keresi.

Szól a könyv az energiákról, gyógyításról, táplálkozásról és más kevésbé közismert lehetőségekről – néhány ősrégi ismeret bemutatásával.

Szól arról, hogy nem figyelünk eléggé az egészségünkre, szükségleteinkre.

Az ingyenes pdf könyv letöltési linkje:

 

 

Kathy Nike – Merre megyünk ? Segíts magadon! (letöltés pdf-ben)

Amennyiben a fenti link nem működik, vagy a keresett könyvet nem találja, kérjük, jelezze felénk az Olvasószolgálaton keresztül!

A támogatást előre is köszönjük minden felhasználó nevében.


Oszd meg azzal az ismerősöddel, akinek ez a könyv hasznos lehet!
Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük