Jiddu Krishnamurti: Nincs más forradalom (PDF)

↓↓↓ A letöltési link a könyvajánló után található ↓↓↓

 

 

Könyvajánló:

Jiddu Krishnamurti: Nincs más forradalom

Jiddu Krishnamurti: Nincs más forradalom

„Akár katolikus valaki, akár muzulmán, hindu vallású vagy kommunista, a száz, kétszáz vagy ötezer éve folyó propaganda része a képzetek verbális rendszerének, amelyből a tudatunk felépül. Az kondicionál minket, a kultúra, a társadalom, amelyben élünk. Pusztán lázadni ellene annyi, mint önmagunk ellen lázadni.”

Jiddu Krishnamurti 1895-ben született Indiában. Családi kapcsolatai révén igen fiatalon közel került a korszak virágzó szellemi irányzatának, a Teozófiai Társaságnak képviselőihez, akik felfedezve a fiatalember rendkívüli intellektusát, a „Világ Tanítóját” látták benne, s 1929-ben kinevezték a „Kelet Csillaga Rend” vezetőjének.

Krishnamurti, sajátos elveit a gyakorlatba is átültetve, azonnal feloszlatta a Rendet. Ekkor tartott beszédében is kifejtett nézetei szerint ugyanis az ember csakis saját maga találhat rá az igazságra, semmilyen vallás, semmilyen szekta vagy guru nem lehet ebben segítségére. Könyvünk Krishnamurti 1986-ban bekövetkezett haláláig írt művei közül talán a legalkalmasabb arra, hogy az olvasókat nemcsak bevezesse a szerző gondolatvilágába, de elveinek legmélyebb szintű megértését is elősegítse.

Az ingyenes pdf könyv letöltési linkje:

 

 

Jiddu Krishnamurti: Nincs más forradalom (letöltés pdf-ben)

Amennyiben a fenti link nem működik, vagy a keresett könyvet nem találja, kérjük, jelezze felénk az Olvasószolgálaton keresztül!

A támogatást előre is köszönjük minden felhasználó nevében.

Oszd meg azzal az ismerősöddel, akinek ez a könyv hasznos lehet!
Címke .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük