↓↓↓ A letöltési link a könyvajánló után található ↓↓↓
Könyvajánló:
Mint idősebb abban a kiváltságban részesültem, hogy rövid bevezetést írhassak e kis könyvhöz, egy olyan fiatalabb testvérünk első munkájához, aki testben valóban fiatalabb, lélekben azonban nem.
A bennefoglalt tanításokat Mesterétől kapta, midőn ő elkészítette a beavatásra, és emlékezetből írta le azokat – lassan, fáradságos munkával -, mert az angol nyelvet tavaly még nem bírta olyan folyékonyan, mint most. Legnagyobb részük a Mester saját szavainak hű mása; de ami nem ilyen szó szerinti ismétlés, az a Mester gondolata tanítványának szavaiba burkolva.
Két kihagyott mondatot pótolt a Mester, két más esetben pedig egy-egy kihagyott szót. Ettől eltekintve, a többi Alcyone saját munkája, a világnak adott első ajándéka.
Bár segítene másokon is, mint ahogyan őrajta segített az élőszóval adott tanítás, – ebben a reményben nyújtja át, De a tanítás csak akkor teremhet gyümölcsöt, ha az ember szerinte él, mint ahogyan ő élt, mióta Mester ajkáról hallotta. A példa és a tanítás követése feltárja a nagy kapu szárnyait az olvasó előtt, amint az író előtt feltárta, és rálép az Ösvényre.
1910. december havában
Minderről így ír az előszóban maga Krishnamurti:
„Ezek nem az én szavaim, hanem a Mester szavai, Aki tanított. Őnélküle mit sem tehettem volna, de az Ő segítségével ráléptem az Ösvényre.
Te is arra vágysz, hogy rálépj ugyanerre az Ösvényre, azok a szavak tehát, amelyeket nekem mondott, rajtad is segíteni fognak, ha engedelmeskedel nekik.”
Az ingyenes pdf könyv letöltési linkje:
Jiddu Krishnamurti – A mester lábainál (letöltés pdf-ben)
Amennyiben a fenti link nem működik, vagy a keresett könyvet nem találja, kérjük, jelezze felénk az Olvasószolgálaton keresztül!
A támogatást előre is köszönjük minden felhasználó nevében.