Duáltörvény PDF

↓↓↓ A letöltési link a könyvajánló után található ↓↓↓

 

 

Könyvajánló:

Ezért kell emberré lennie; ezért kell a léleknek a hústestben kábult álomban élnie végig évekhez kötött életét, hogy azokban az adott helyzetekben és állapotokban, amelyek mint valóságok előtte állanak, a lélek a maga elraktározott nagy energiájával keresztültörhesse a hústesten is annak az elvnek, annak az elgondolásnak és ismeretnek a tartalmát.

Amelyet a szellemvilágban olyan nagy gonddal, olyan nagy elhatározással rakott félre, gyűjtött össze és sokasított meg, úgyhogy sokszor a megpattanásig felfűtötte önmagát azzal a nagy erővel, amelyet a levont élettapasztalatokból gyűjtött össze magának.

Tehát minden ember élete ilyen ütközéseknek kitett alkalom. És ti látjátok, hogy az ember milyen nehezen tud csak egy keveset is diadalra vinni a lelkében kialakult jóból és igazból abban az életáramban, amely a tévelygésekkel meg van fertőzve. Azonban a jó is ott áll mellette.

Hiszen az Isten nem hagyta magára a próbát élő emberlelkeket, hanem gyakran ad Magáról életjelt. De a léleknek ezekre az adott jelekre figyelnie kell; a léleknek ezeket az Istentől adott világos sugarakat fel kell ismernie; mert amely lélek ezeket fel nem ismeri, máris elesett, elbukott, messze esett vágyainak, elgondolásainak megvalósításától.

Az ingyenes pdf könyv letöltési linkje:

 

 

Duáltörvény (letöltés pdf-ben)

Amennyiben a fenti link nem működik, vagy a keresett könyvet nem találja, kérjük, jelezze felénk az Olvasószolgálaton keresztül!

A támogatást előre is köszönjük minden felhasználó nevében.


Oszd meg azzal az ismerősöddel, akinek ez a könyv hasznos lehet!
Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük