Darynda Jones: Harmadik sírhant PDF

↓↓↓ A letöltési link a könyvajánló után található ↓↓↓

 

 

Könyvajánló:

Darynda Jones: Harmadik sírhant PDF„Nem mondhatnám, hogy meglepetésként hatott rám egy halott ember szellemének látványa a nappalimban.

Tény, hogy olyan tündöklően ragyogok, olyan hatalmas fényt árasztok magamból, mint egy világítótorony a viharos éjben. Az eltávozottak lelkei, akik halálukat követően nem azonnal mentek át a másik dimenzióba, a világ bármely pontjáról láthatnak engem, és ha úgy határoznak, rajtam keresztül átjuthatnak a másvilágra.

Nagy vonalakban ennyit jelent az, hogy én vagyok a halál angyala. Szó sincs kaszáról! A lelkek gyűjtögetéséről nem is beszélve. És persze mese az is, hogy valamiféle révész hurcolássza a holtak lelkét, örökkön-örökké, nap mint nap, valami folyó át. Megjegyzem, ez eleve egy örökkévalóságig tartana…”

Darynda Jones paranormális sorozatának harmadik részében kedvenc magánnyomozónőnk, a halál bombázó angyala továbbra is lelkesen dönti magába a kávét, mert ha egy pillanatra is elbóbiskol, már látja Reyes Farrow-t, a Sátán félig ember, félig szupermodell fiát, akit megbéklyózott ugyan, ám képtelen elfelejteni…

Na de hogyan is találhatná meg az eltűnt Teresát, birkózhatna meg egy egomán orvossal, nyugtathatná meg aggódó édesapját és vehetné fel a kesztyűt egy veszedelmes motoros bandával, ha az ördög fia mindeközben csábításra készül és bosszúra szomjazik?

A regényt szeretettel ajánljuk a paranormális romantika és a földön fetrengős poénok rajongóinak figyelmébe!

A sirhant ciklus további könyvei:

Darynda Jones: Első sírhant PDF

Darynda Jones: Második sírhant PDF

Az ingyenes pdf könyv letöltési linkje:

 

 

Darynda Jones: Harmadik sírhant (letöltés pdf-ben)

Amennyiben a fenti link nem működik, vagy a keresett könyvet nem találja, kérjük, jelezze felénk az Olvasószolgálaton keresztül!

A támogatást előre is köszönjük minden felhasználó nevében.


Oszd meg azzal az ismerősöddel, akinek ez a könyv hasznos lehet!

A könyv témakörei: Krimik Fantasy könyvek Romantikus, szerelmes könyvek Sci-fi

Címke .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • Fontos tudnivaló:

    A Gutenberg Galaxis oldal célja a magyar nyelvű, ingyenesen letölthető könyvek linkjeinek az összegyűjtése és közzététele (a keresőben fellelhető módon). Sajnos ezen linkek időről időre elérhetetlenné válnak, s nem mindig van idő és szerencse arra, hogy ezeket pótoljuk.

    Ezért ha te ismersz olyan letöltési linket, mely az elérhetetlenné vált linkeket pótolhatja, VAGY ismersz olyan letölthető könyvet, mely nem szerepel az oldalon, kérlek tudasd velünk.

    Mivel az oldal egyetlen célja az elérhető linkek közzététele, ezért művek elektronikus elérhetővé tételére semmilyen formában nem vállalkozunk (mivel a könyvek zömét mi magunk sem töltöttük le).

    Megértéseteket előre is köszönjük!

    Igyekszünk minden megkeresésre rövid időn belül válaszolni.