Bhagavad Gíta – Prauphada magyarázataival PDF

↓↓↓ A letöltési link a könyvajánló után található ↓↓↓

 

 

Könyvajánló:

A Mahábháratába foglalt kerettörténet szerint a főhős, Ardzsuna, megkéri kocsihajtóját, Krisnát, hogy húzza harci szekerüket a két harcoló csapat közé. Az egyik oldalon állnak Ardzsuna testvérei, a Pándavák, akik jogos igényüket bejelentették a királyságra, a másik oldalon unokatestvérei, a Kauravák, akik jelenleg bitorolják a trónt.

Ardzsuna látva, hogy a Kauravák között rokonai, egykori nevelői is jelen vannak, például egykori tanítója, Drona, nagyapja, Bhísma, és sok unokatestvére, Ardzsuna elveszti hitét abban, hogy érdemes csatáját megvívni. Krisna megszidja őt, és ragaszkodik ahhoz, hogy harcoljon. Hogy meggyőzze Ardzsunát, előadást tart, amelyben megvilágítja a valóság természetét. Krisna végül világossá teszi, hogy ő maga Isten.

Krisna a cselekvés szükségességét magyarázza, azzal a megkötéssel, hogy puszta kötelességtudatból, érdek nélkül kell cselekedni. Ezután a meditáció fontosságát hirdeti, majd az istenség áhítatos szeretetét („bhakti”) jelöli meg az üdvözülés útjaként, amelynek segítségével az ember eljuthat az istenség legfelsőbb személyiségéig.

A költemény csúcspontja kozmikus vízió: Krisna látomásszerűen megmutatja Ardzsunának, hogy az egész világmindenség pusztán az ő lényének megnyilatkozása, a világ pedig csak káprázat.

A Bhagavad-gíta, szanszkrit filozófiai költemény, a hindu vallás legszentebb könyve. A cím magyar jelentése: A magasztos szózata. A Bhagavad-gíta a védikus irodalom egyik alapműve, a védikus irodalom filozófiájának összefoglalása.

Az ingyenes pdf könyv letöltési linkje:

 

 

Bhagavad Gíta – Prauphada magyarázataival  (letöltés pdf-ben)

Amennyiben a fenti link nem működik, vagy a keresett könyvet nem találja, kérjük, jelezze felénk az Olvasószolgálaton keresztül!

A támogatást előre is köszönjük minden felhasználó nevében.


Oszd meg azzal az ismerősöddel, akinek ez a könyv hasznos lehet!
Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük