A szégyen és a bűntudat elengedése PDF

↓↓↓ A letöltési link a könyvajánló után található ↓↓↓

 

 

Könyvajánló:

Ez a világ nagyon gyorsan változik. Új energiák lépnek be a földi síkra, nem feltétlenül új
energiák, hanem olyan energiák, melyek a földi síkkal az idők kezdete óta kapcsolatban
voltak.

A leglényegesebb energiák egyike az újrakapcsolódás energiája – újrakapcsolódás az
Istenivel, ahogy a legtöbb ember közvetlen összeköttetésbe kerül az Istenivel, és egy
tökéletes Isteni kapcsolatot fognak érezni.

Azt állítjuk, hogy a legtöbb ember, habár végül
minden ember meg fogja kapni ezt a kapcsolatot, ám először a hierarchia megváltozására van
szükség a bolygón, egy nagy változásra. Ezek a változások történnek, mialatt beszélünk.

Korábbi közvetítéseinkben említettük, hogy néhány politikus a parlamentben a fényben és egy
bizonyos időkereten belül dolgozik – ez az üzenet Dél-Afrikára vonatkozott.

Ez a mostani üzenet az egész világra vonatkozik; a világ kormányzatainak el kell kezdenie a fényben
cselekedni, mert ha nem alkalmazkodnak ezekhez az energiákhoz, akkor ezek a hivatalok
szükségtelenné fognak válni. Csak azok a politikusok fognak megmaradni a hatalmukban,
akik szeretetből, igazságból és integritásból cselekszenek.

Az ingyenes letöltés linkje:

 

 

A szégyen és a bűntudat elengedése (letöltés pdf-ben)

Amennyiben a fenti link nem működik, vagy a keresett könyvet nem találja, kérjük, jelezze felénk az Olvasószolgálaton keresztül.

A támogatást előre is köszönjük minden felhasználó nevében.



Oszd meg azzal az ismerősöddel, akinek ez a könyv hasznos lehet!

A könyv témakörei: Gyógyító erők és módszerek

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • Fontos tudnivaló:

    A Gutenberg Galaxis oldal célja a magyar nyelvű, ingyenesen letölthető könyvek linkjeinek az összegyűjtése és közzététele (a keresőben fellelhető módon). Sajnos ezen linkek időről időre elérhetetlenné válnak, s nem mindig van idő és szerencse arra, hogy ezeket pótoljuk.

    Ezért ha te ismersz olyan letöltési linket, mely az elérhetetlenné vált linkeket pótolhatja, VAGY ismersz olyan letölthető könyvet, mely nem szerepel az oldalon, kérlek tudasd velünk.

    Mivel az oldal egyetlen célja az elérhető linkek közzététele, ezért művek elektronikus elérhetővé tételére semmilyen formában nem vállalkozunk (mivel a könyvek zömét mi magunk sem töltöttük le).

    Megértéseteket előre is köszönjük!

    Igyekszünk minden megkeresésre rövid időn belül válaszolni.