Kozma Szilárd – A 4 elem szerinti karma PDF

↓↓↓ A letöltési link a könyvajánló után található ↓↓↓

 

 

Könyvajánló:

Kis gyermek korom óta, magnetikus erővel vonz magához a víz, már csak a fürdőszobában a mosdókagyló alatt található, néha valamiért éppen vízzel telt nagy fazekunkban emígy számomra létrejövő magnetikus képnek a látványa is képes ellenállhatatlanul és elengedhetetlenül magához vonzani, magára vonni a tekintetemet.

De persze, azt is nehezen állom meg – és vagy nagyon hidegnek, vagy veszélyes sodrásúnak – hullámzónak, vagy éppen piszkosnak – szennyezettnek kell lennie egy szabad térben található pataknak, folyónak, tónak vagy tengernek, hogy megálljam azt,hogy amennyiben valamiért a partjára kerülök, ne fürödjek meg benne.

Két alkalommal is megtörtént már, hogy egy vízpart melletti, ismeretlen helyre megérkezvén esete, nem álltam meg, hogy meg ne fürödjek a vízben és másnap kiderült, hogy iparilag szennyezett vízben fürödtem. (Egyszer valahol egy Brailai (Vagy Galaci?) tóban, egyszer meg a sepsiszentgyörgyi Rétyi tóban, amelyről másnap derült ki, hogy valamilyen baleset folytán, előzőleg töméntelen mennyiségű kőolaj ömlött bele.

Egyik alkalommal sem lett semmi bajom, azon kívül, hogy másnapra náthás lettem, mert az olajas hajam nem tudott a sátor légkörében megszáradni

Tartalom:

  • Víz karma
  • Föld karma
  • Levegő karma
  • Tűz karma

Az ingyenes letöltés linkje:

(letöltés pdf-ben)


 

 

Oszd meg azzal az ismerősöddel, akinek ez a könyv hasznos lehet!

A könyv témakörei: Ezoterikus tanítások Betegségekről mindenkinek

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • Fontos tudnivaló:

    A Gutenberg Galaxis oldal célja a magyar nyelvű, ingyenesen letölthető könyvek linkjeinek az összegyűjtése és közzététele (a keresőben fellelhető módon). Sajnos ezen linkek időről időre elérhetetlenné válnak, s nem mindig van idő és szerencse arra, hogy ezeket pótoljuk.

    Ezért ha te ismersz olyan letöltési linket, mely az elérhetetlenné vált linkeket pótolhatja, VAGY ismersz olyan letölthető könyvet, mely nem szerepel az oldalon, kérlek tudasd velünk.

    Mivel az oldal egyetlen célja az elérhető linkek közzététele, ezért művek elektronikus elérhetővé tételére semmilyen formában nem vállalkozunk (mivel a könyvek zömét mi magunk sem töltöttük le).

    Megértéseteket előre is köszönjük!

    Igyekszünk minden megkeresésre rövid időn belül válaszolni.