Osman Nuri Topbaş – A Szív Könnyei PDF

↓↓↓ A letöltési link a könyvajánló után található ↓↓↓

 

 

Könyvajánló:

A tizenharmadik században élő Dzsalál ad-Dín Rúmí az iszlám egyik legnagyobb misztikusa, kinek műveit az iszlám misztika, vagyis a szúfizmus alapműveiként tartják számon.

Rúmi tanításai a szúfizmus iráni ágához köthetők, gondolkodása, nyelve és hangvétele a perzsa kultúrával átszínezett iszlám hatását tükrözik. A Balkh városából származó misztikus életének döntő többségét a mai Törökország területén élte, így hatása ma is ezen a vidéken érezhető leginkább.

Az iszlám különböző témáiban publikáló szerző jelen művében az iszlám misztika világába nyújt betekintést. A mű szerkezete a szúfi művek formáját követi: vázát jelen esetben Rúmi leghíresebb műve, a Mesznevi című, perzsa nyelven íródott, több mint ötezer versszakos mű gyöngyszemei jelentik. E versek más misztikusok verseibe ágyazva, valamint a szerző kommentárjaival együtt egy több mint ezer éve halmozódó bölcsesség közvetítői, amelynek Kiss Zsuzsanna remek fordításán keresztül a magyar olvasó számára is megnyílnak.

Az egymást követő, látszólag különálló történetek és bölcsességek egymáshoz kapcsolódva, egy racionalitással nem megragadható tudás felépítését célozzák, egyben rávilágítanak az iszlám és a szúfizmus különleges értékeire. Noha a kötetben számos olyan szúfi fogalom szerepel, amelyet a laikus érdeklődő nem ismerhet (ezeknek csak töredékét oldják fel jegyzetek), a kötet egészét tekintve bárki számára ajánlható, a szúfizmus terén tájékozottabbak számára pedig valódi kincset jelent.

Az ingyenes pdf könyv letöltési linkje:

 

 

Osman Nuri Topbaş – A Szív Könnyei (letöltés pdf-ben)

Amennyiben a fenti link nem működik, vagy a keresett könyvet nem találja, kérjük, jelezze felénk az Olvasószolgálaton keresztül!

A támogatást előre is köszönjük minden felhasználó nevében.


Oszd meg azzal az ismerősöddel, akinek ez a könyv hasznos lehet!

A könyv témakörei: Iszlám

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • Fontos tudnivaló:

    A Gutenberg Galaxis oldal célja a magyar nyelvű, ingyenesen letölthető könyvek linkjeinek az összegyűjtése és közzététele (a keresőben fellelhető módon). Sajnos ezen linkek időről időre elérhetetlenné válnak, s nem mindig van idő és szerencse arra, hogy ezeket pótoljuk.

    Ezért ha te ismersz olyan letöltési linket, mely az elérhetetlenné vált linkeket pótolhatja, VAGY ismersz olyan letölthető könyvet, mely nem szerepel az oldalon, kérlek tudasd velünk.

    Mivel az oldal egyetlen célja az elérhető linkek közzététele, ezért művek elektronikus elérhetővé tételére semmilyen formában nem vállalkozunk (mivel a könyvek zömét mi magunk sem töltöttük le).

    Megértéseteket előre is köszönjük!

    Igyekszünk minden megkeresésre rövid időn belül válaszolni.