Leslie Abraham: Ismeretek az értelmes és értelmetlen életről PDF

↓↓↓ A letöltési link a könyvajánló után található ↓↓↓

 

 

Könyvajánló:

Részlet:

Mi többnyire félrevezetett emberek ott esünk a legnagyobb tévedésbe, hogy az Istenhez intézett fohászainkban kezdetben ugyan folyton azt hangoztatjuk, hogy a „Szentháromság Isten” a Mennynek és a Földnek, mint a szellemi és a fizikai szféra együttese adta Teljességnek egyaránt a teremtője, de a rá következő gondolataink, a Hozzá intézett kéréseink már kizárólag csak a földi létünkkel vannak elfoglalva.

Ha nem vettük volna még észre, éppen ezen előbbi „valóban teljes igazság” (a Menny és a Föld egységet képez!) kijelentését szinte azonnal követő nézőpont-áthelyezésünk miatt válik ketté, különül el két egymástól különböző világra Istennek igaz valójában tehát egyetlenként létező, és mindig is teljes világa. A teljes világa tehát a teremtő és a teremtett világai összességéből áll, vagyis az innen nézve kettőféle világ csakis együtt teszi, illetve teheti ki az Isteni Egészet, az igazán és igazi Teljességet.

Az ingyenes pdf könyv letöltési linkje:

 

 

Leslie Abraham: Ismeretek az értelmes és értelmetlen életről (letöltés pdf-ben)

Amennyiben a fenti link nem működik, vagy a keresett könyvet nem találja, kérjük, jelezze felénk az Olvasószolgálaton keresztül!

A támogatást előre is köszönjük minden felhasználó nevében.


Oszd meg azzal az ismerősöddel, akinek ez a könyv hasznos lehet!
Címke .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük