↓↓↓ A letöltési link a könyvajánló után található ↓↓↓
Könyvajánló:

Heinrich Harrer: Hét év Tibetben
Az Ausztriában született Harrer (1912 – 2006) korának egyik leghíresebb hegymászója volt. A grazi egyetem elvégzése után egy ideig síoktatóként dolgozott, majd 1938-ban három társával elsőként mászta meg a Berni-Alpokban magasodó Eiger szinte függőleges északi falát.
E bravúrnak köszönhetően figyel fel Hitler is a fiatal hegymászóra, s helyet biztosít neki az indiai Nanga-Parbat, a Himalája egyik „nyolcezres” csúcsának megmászására készülő expedícióban. Ez az 1939-ben útra kelő Himalája-expedíció azonban soha nem éri el a célját, mivel időközben kitör a második világháború, és a brit gyarmati hatóságok letartóztatják és hadifogolytáborba zárják a német hegymászókat.
Több sikertelen kísérlet után Harrer és egyik társa végül csak 1944-ben tud megszökni a fogságból, s ezzel kezdetét veszi hosszú, majd’ két évig tartó vándorlásuk, melynek során kétezer kilométert gyalogolnak a Himalájában – megfelelő felszerelés nélkül, gyakran mínusz harminc fokos fagyban -, s miután megérkeznek Tibetbe, az ország fővárosában, Lhászában találnak menedéket.
Harrer ott hamarosan a Dalai Láma bizalmasává, barátjává és tanácsadójává válik, majd amikor a kínai agressziót követően visszatér Európába, mindent megtesz annak érdekében, hogy a világ figyelmét ráirányítsa a tibeti nép tragédiájára.
Az ingyenes pdf könyv letöltési linkje:
Heinrich Harrer: Hét év Tibetben (letöltés doc-ban)
Amennyiben a fenti link nem működik, vagy a keresett könyvet nem találja, kérjük, jelezze felénk az Olvasószolgálaton keresztül!
A támogatást előre is köszönjük minden felhasználó nevében.