Csernus Imre-Kádár Annamária-Pál Ferenc-Popper Péter: Sors és Önismeret PDF

↓↓↓ A letöltési link a könyvajánló után található ↓↓↓

 

 

Könyvajánló:

Csernus Imre-Kádár Annamária-Pál Ferenc-Popper Péter: Sors és Önismeret

Csernus Imre-Kádár Annamária-Pál Ferenc-Popper Péter: Sors és Önismeret

Az egyik legősibb, legigazabb bölcsességek egyike, hogy – nagy részben legalábbis – mi magunk vagyunk sorsunk formálói: életünk keresztútjainál szabad akaratunkból indulunk el egy bizonyos irányba, így hagyva mögöttünk létünk egyes állomásait.

Szándékunk azonban szoros összefüggésben áll jellemünket, s önismeretünk mélységével – a Mesterkurzus előadói ezúttal arról elmélkednek, hogy miként léphetünk önmagunk megismerésének tudatos útjára, s ahogy haladunk előre, ez milyen hatást gyakorolhat életünkre.

Az első írásban Pál Ferenc katolikus pap az emberi sors három dimenziójáról, és az ÉN hármas természetéről (individuális-, társas- és egyetemes ÉN) fejti ki gondolatait, majd Csernus Imre a téma kapcsán az elfogadás fontosságát és annak gyakorlását demonstrálja. Kádár Annamária előadásának középpontjában belső erőforrásaink felfedezése áll Szabó István: A napfény íze című filmjének tükrében.

Popper Péter írásában az Én eredetének nyomába ered, valamint a szabad akaratból és/vagy külső nyomásra való cselekvés – meglepően vékony – határmezsgyéjét vizsgálja. A kötetet a szerzők rövid életrajzai zárják.

Az ingyen letölthető pdf könyv linkje:

 

 

Csernus Imre-Kádár Annamária-Pál Ferenc-Popper Péter: Sors és Önismeret (letöltés pdf-ben)

Amennyiben a fenti link nem működik, vagy a keresett könyvet nem találja, kérjük, jelezze felénk az Olvasószolgálaton keresztül, vagy lefele görgetve kommentben!

A támogatást előre is köszönjük minden felhasználó nevében.

Oszd meg azzal az ismerősöddel, akinek ez a könyv hasznos lehet!

A könyv témakörei: Önismeret és önfejlesztés

Címke .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • Fontos tudnivaló:

    A Gutenberg Galaxis oldal célja a magyar nyelvű, ingyenesen letölthető könyvek linkjeinek az összegyűjtése és közzététele (a keresőben fellelhető módon). Sajnos ezen linkek időről időre elérhetetlenné válnak, s nem mindig van idő és szerencse arra, hogy ezeket pótoljuk.

    Ezért ha te ismersz olyan letöltési linket, mely az elérhetetlenné vált linkeket pótolhatja, VAGY ismersz olyan letölthető könyvet, mely nem szerepel az oldalon, kérlek tudasd velünk.

    Mivel az oldal egyetlen célja az elérhető linkek közzététele, ezért művek elektronikus elérhetővé tételére semmilyen formában nem vállalkozunk (mivel a könyvek zömét mi magunk sem töltöttük le).

    Megértéseteket előre is köszönjük!

    Igyekszünk minden megkeresésre rövid időn belül válaszolni.