↓↓↓ A letöltési link a könyvajánló után található ↓↓↓
Könyvajánló:

Kertész Imre: A nyomkereső
„Sorstalanság című regénye után Kertész Imre két új kisregényével jelentkezik. Művei most is arról tanúskodnak, hogy a szerzőt a nagy történelmi konfliktusok, az egyén és a történelem összeütközése foglalkoztatja.
Címadó kisregényének, A nyomkereső-nek egy negyvenes éveiben járó férfi a hőse. Súlyos egyéni és kolletktív emlékek hordozója, a „küldött” történelmi bűncselekmények színterén ejti meg vizsgálatát. A kimondatlan – és immár kimondhatatlan – szorongató erejére és feszültségére hagyatkozva a regényben mítosz és valóság, konkrétumok és látomások elegyednek. A környezet, a cselekmény azonban mégsem elvont: a regény hőse olyan kalandokba és kapcsolatokba sodródik, amelyek – az ő egyéni törekvésein: a „nyomkeresésen” túl – a közösségi történelmi tudat állapotát tükrözik egy, még traumatikusan sajgó, ám a felületen mégiscsak gyógyultnak tetsző történelmi sérüléssel szemközt.
Másik kisregénye, a Detektívtörténet egy képzelt dél-amerikai államba viszi az olvasót. Kertész Imre ebben a regényben – a bűnügyi történetek pergő izgalmával – az újfasizmus természetének és mechanizmusának elemzésére vállalkozik. Az eseményeket Martens, egy hóhérrá vált detektív szemszögéből látjuk. Elbeszélése azt a dermesztő folyamatot ábrázolja, amint egy bűnös testület – nyilvánvaló törvénytelenség elkövetésével – tagjait „elkötelezi”, bűntársi cinkosságba kényszeríti, hogy azután az államon belüli korlátlan hatalomra törjön.
Bár a két kisregény egymástól merőben eltérő írói technikával készült – ami a szerző sokoldalú formakészségéről tanúskodik –, a két művet mégis szoros gondolati egység fogja össze. Az egyikben az erőszak múltja, a másikban az erőszak jelene a mai ember történelmi morálját, túlélési lehetőségeit és boldogság-erkölcsét vizsgálja és teszi próbára.”
Az ingyenes pdf könyv letöltési linkje:
Kertész Imre: A nyomkereső (letöltés pdf-ben)
Amennyiben a fenti link nem működik, vagy a keresett könyvet nem találja, kérjük, jelezze felénk az Olvasószolgálaton keresztül!
A támogatást előre is köszönjük minden felhasználó nevében.