Epiktétosz – Kézikönyvecske PDF

↓↓↓ A letöltési link a könyvajánló után található ↓↓↓

 

 

Könyvajánló:

Az athéni Stoa, a Csarnok bölcsei Hérakleitosz követőinek tartották magukat abban, hogy a Mindenség tüzes Szellemét tudták önlelkük magvául. Ezek a lelkek nem éreztek magukban többé visszaemlékezést a mindeneknek alakot és ezzel létet adó Ősképekre, mint Platón.

Nem hordták magukban e visszaemlékezés helyén azt a készséget sem, hogy legalább a Természet és az emberi létformák végtelen változataiban felismerjék az Ősképek kibontakozását, mint Arisztotelész. Nem belülről, mintegy ős emlékezésből, bontakozó s nem is a világra kinyílt lelkek, hanem elvirágzottak, leszáradók, magba menők. Tiszta, tüzes magba. A mag örvénye bennük: a Világ tűz-múltja, amelyből minden jött s amelybe minden visszatér.

A stoikus Végítélet: ez igazán solvet saeclum in favilla! S ez az Utolsó Tűzbeborulás, az ekpyrósis, már e filozófusok lelkében megkezdődött. Ha van állam, amelyben tűzlelkük erejét tisztaságának feláldozása nélkül kifejthetik, akkor nem vonulnak vissza. A tűz: hatalom is, működni óhajt. De ha ilyen állam már nincs, a stoikus számára sincsen más feladat, mint őrizni lelkének azt a tulajdonságát, amely nélkül a tűz is csak sötét, vak elem volna s nem lehetne a szellem megjelenése: tisztaságát.

Tiberius óta ebbe a kemény és mindenkivel – a bölccsel magával szemben is – kérlelhetetlen tisztaságba húzódik be a stoikus filozófus s őrzi lelkének e csodálatos várát, gyakran vértanúság árán. Olykor, az emberséges császárok idejében, felbukkan jeltelen elmélyedésének katakombájából, sőt megjelenik egyszer, Marcus Aurelius személyében, a trónon is.

Az ingyenes pdf könyv letöltési linkje:

 

 

Epiktétosz – Kézikönyvecske (letöltés pdf-ben)

Amennyiben a fenti link nem működik, vagy a keresett könyvet nem találja, kérjük, jelezze felénk az Olvasószolgálaton keresztül!

A támogatást előre is köszönjük minden felhasználó nevében.


Oszd meg azzal az ismerősöddel, akinek ez a könyv hasznos lehet!
Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük